Az ötvenes években a kommunista rendszer egyik legféltettebb kincse a labdarúgó-válogatott volt, amelyet persze óvni is kellett. A belügyi szervek nem szégyenlősködtek, minden módszert bevetettek. Arról nem volt ugyan információ, miként bírták rá Czibort az "együttműködésre", de sikerrel jártak. Igaz, a zseniális focistát csak lassabban gyűrte be a gépezet, két évig például nem is volt hajlandó írásban jelenteni, mindezt csak azután tette meg, hogy másik, "hatékonyabb" tartótisztre bízták rá.
A ferencvárosi Czibort rövid csepeli kitérővel kényszerítették a Honvéd csapatába, de kálváriája csak ezután következett. 1953-ban került a klubhoz, s ekkor bírták rá, hogy jelentsen társairól, köztük Puskásról. Mivel 1956-ban disszidált, a „Sztojanovits Péter” néven beszervezett labdarúgó dossziéját megsemmisítették, így jelentéseiről csak közvetve lehet tudni. Annyi azonban mások vallomásából kivehető, hogy egyfajta zsarolással bírták rá az együttműködésre.
Alapvetően Puskás megfigyelése volt a feladata, azt sejtették, hogy a legenda az amerikai hírszerzést segíti. Czibornak figyelnie kellett csapattársa levelezését s azt is, hogy milyen kijelentéseket tett.
A beszámolók szerint "Sztojanovits" nem volt termékeny típus, már ami a jelentéseit illeti, összesen ha 18-20 ilyenről számoltak be, ráadásul félrehúzódott, nem kereste a csapattársak barátságát. Akad, aki szerint kifejezetten utálták egymást Puskással, ezért nem is tartották okos döntésnek, hogy a feladattal éppen őt bízták meg. Czibor próbált kibújni a feladat alól, sokszor nem ment el a találkozókra a tartótisztjével, ilyenkor aztán a lakásán "keresték fel", és íratták le vele a jelentéseket. A Honvédban egyébként négy bennfentes is rendszeresen jelentett, már csak ezért sem volt igazából létfontosságú beszervezni Sztojanovitsot.
Az 56-os forradalom után Czibor Barcelonában kötött ki, még ott is felvették vele a kapcsolatot, végül 1963-ban zárták le végleg az aktáját.